VÁSÁRLÁSODDAL SEGÍTESZ!

KÜLDETÉSÜNK – A Démétér alapítvány támogatása!

“Töröljétek le a gyermekkönnyeket, a hosszú eső árt a virágoknak.” /Edgar A. Poe/

StreetDesign.hu – Szeretünk adni!

Nálunk, a StreetDesign.hu -nál ez nem csak elméletben, de gyakorlatban is megvalósul. Próbáljuk kitalálni, hogy mi esne jól Vásárlóink számára, nyomonkövetjük a feladott rendelések útját mindaddig, amíg az meg nem érkezik gazdájához, sőt, a Vásárlóink véleményét kikérdezve napról napra javítjuk rendszerünket egy-egy jó ötlet felmerülésekor.

Azonban ez kevéssé vált számunkra. Küldetésünk következő szintjére kellett lépnünk, amikor már nem csak Nektek adunk, hanem általatok, vásárlásaitok által azoknak is, akiknek ez igazán számít.

A Démétér Alapítvány a vérképzőrendszeri daganatos megbetegedésben szenvedő és immunhiányos gyerekeknek, ezen belül a vérképző őssejt-transzplantáción átesett gyerekek gyógyulásában nyújt hatékony segítséget. Otthont és támogatást biztosít a szülőknek, hogy gyermekük hosszú hónapokig tartó gyógyulása alatt mindvégig együtt lehessen a család.

Vásárlásod termékösszegének 10%-át utaljuk az Alapítvány részére:Miért pont a Démétér alapítvány?

A Démétér Alapítvány által üzemeltetett Démétér Ház a gyerekek számára olyan gyógyító, terápiás foglalkozásokat is elérhetővé tesz, amik színes kuckóvá varázsolják az aprócska kórtermet és a steril szobát. A Démétér Alapítvány abban is segít, hogy a gyógyuló gyerekek ne rekedjenek ki a társadalomból, tudják, hogy a betegségük idején is vannak osztálytársaik, barátaik, akikre számíthatnak.

Segítségetekkel, vásárlásaitok 10%-ából a Démétér Házba megvásárlásra került -a mindennapi eszközökön kívül-

- a fenti 4 db nagyméretű, színes, vidám babzsák, a hozzávaló párnákkal;

- egy modern kanapéágy;

- egy asztalos által méretre készített komód és TV-állvány 🙂

Mind a gyógyuló kis lakók, mind szüleik nagyon hálásak Nektek érte!

Close Menu
×

Cart

[]